A Green Policy Center 2020-as évértékelője
12.30.2020
Szerző: Tibor Schaffhauser

Ahogy mindannyian, a Green Policy Center és munkatársai sem így képzeltük el a 2020-as évünket! Ennek ellenére 2020 áprilisi megalakulásunkat követően mégis rengeteg eredményt érhettünk el, publikáltunk szakmai cikkeket, tanulmánysorozatot indítottunk, szerveztünk nyilvános rendezvényeket, részt vettünk konferenciákon és aktívak voltunk közösségi felületeinken. Alább egy rövid összefoglalót láthatnak indulásunk évének eredményeiről.

A Green Policy Center munkatársai köszönik, hogy 2020-ban követték munkásságunkat, részt vettek eseményeinken, vagy együtt valósítottunk meg fenntarthatósági projekteket! Szakmai műhelyünk 2021-ben is törekedni fog arra, hogy magas szakmai színvonalon folytassa a munkát annak érdekében, hogy előmozdítsa az érdemi párbeszédet a fenntarthatósági-, klímapolitikai- és egyéb környezetvédelmi ügyekben, hogy Magyarország 2050-es klímasemlegességi célja megvalósulhasson.

Kapcsolódó bejegyzések

 

Az európai ipar tiszta átalakulása vagy az ipari lobbi kívánságlistája?

Az európai ipar tiszta átalakulása vagy az ipari lobbi kívánságlistája?

Az Európai Bizottság bemutatta a régóta várt Tiszta Ipari Megállapodást, amelytől nem kevesebbet vár, mint hogy csökkentse az európai energiaárakat, miközben növeli is a versenyképességet. Hogy a Megállapodás mennyire támogatja az ipar zöldítését és mennyiben az ipari lobbi érdekeit, azt az alábbi gyorselemzésünkben foglaljuk össze.

Milyen klímastratégia az, ami a földgázkitermelés növelését célozza? Érvek és ellenérvek

Milyen klímastratégia az, ami a földgázkitermelés növelését célozza? Érvek és ellenérvek

A Kormány 2024-ben elfogadta a felülvizsgált Nemzeti Energia- és Klímatervet (NEKT), amelyben hazánk energiaimportnak való kitettsége elleni intézkedésként a hazai földgáz- és kőolaj-kitermelés felpörgetését is célul tűzte ki. Ennek megvalósítása tulajdonképpen már 2022 óta zajlik. Az üvegházhatású gázok (ÜHG) kibocsátása ma itthon többségében a földgáz- és kőolajfogyasztás mértékétől függ, tehát annak szintjét mindenképp csökkenteni szükséges. Az már ennél összetettebb kérdés, hogy amíg van földgáz- és kőolajfogyasztás Magyarországon, addig annak kitermelése hol és hogyan történjen?

Párizsi hátraarc – Nem az veszélyes a klímára, amit Trump mond, hanem az, amit ezzel a világnak üzen

Párizsi hátraarc – Nem az veszélyes a klímára, amit Trump mond, hanem az, amit ezzel a világnak üzen

Az USA-ból került a légkörbe az elmúlt 250 év kibocsátásának a negyede, ezzel messze Amerika klímaválság elsődleges felelőse. Ehhez képest az USA az elmúlt 30 évben is csak minimálisan csökkentette kibocsátását – így az, hogy Trump kiléptette országát a párizsi klímaegyezményből, az ország fontos vállalásai dacára leginkább a zöld átállást segítő nemzetközi szervezetek, a kutatások finanszírozásának leállítása és az amerikai klímadiplomácia megszűnése szempontjából tragikus.