Bár a júniusban zajló ENSZ időközi klímakonferenciája szakmai szinten zajlott, a tárgyaló felek nem tudták megkerülni a nagy politikai kérdéseket a kibocsátás-csökkentés, finanszírozás és a veszteségek és károk témáiban. Így bár komoly viták zajlottak, az ősz során magasabb sebességre kell kapcsolnia a tárgyalásoknak, annak érdekében, hogy reagálni tudjanak a klímaváltozás által megkívánt sürgősséggel. A Green Policy Center helyszíni elemzése.

Június második-harmadik hetében zajlottak az ENSZ Éghajlatváltozási Keretegyezmény támogató testületeinek szakmai egyeztetései a németországi Bonn városában. Ez a kéthetes konferencia több szempontból is jelentős volt, mivel a Covid miatti kétéves kihagyást követően először került sor ismét személyesen erre a máskor évente megrendezett az ülésre, másrészt 30 éve júniusban került aláírásra az Éghajlatváltozási Keretegyezmény. Ez egyrészt mutatja a nemzetközi közösség elkötelezettségét a multilateralizmus mellett, azonban azt is bizonyítja, hogy a tárgyalások sebessége még nem tudta lekövetni azt a sebességet, amely a klímaváltozás kezelésének sürgőssége megkövetelne. A konferencia során a Green Policy Center az EU soros elnökségét július 1-jével átvevő Csehország munkáját támogatta, így betekintést nyert a tárgyalásokba. Az alábbiakban bemutatjuk a konferencia főbb eredményeit, illetve kitekintünk az előttünk álló feladatokra is.

Bár már az előkészítő tárgyalások, illetve a megnyitó szekció is tartogattak meglepetéseket és botrányokat, alapvetően szakmai mederben zajlottak az események a kéthetes tárgyalássorozat alatt. A megnyitó során Oroszország képviselői igyekeztek megmagyarázni az Ukrajna elleni agressziót, amire a több mint 100 ország delegáltjait felvonultató plenáris ülésen résztvevők jelentős része kivonult a teremből. Bár Ukrajna és Oroszország is igyekezett tematizálni a háborút – egy alkalommal például Ukrajna képviselői kérték, hogy az őszi workshopok ne személyesen, hanem online kerüljenek megrendezésre, mivel a háború miatt nincsenek használható reptereik – ezek a nemzetközi klímapolitikai egyeztetésekre nem voltak kihatással. A legnagyobb vitákat kiváltó témák inkább a kibocsátás-csökkentési ambíció, a veszteségek és károk, valamint a finanszírozás témái voltak, valamint érdeklődésre adhat még okot a nemzetközi kibocsátás-csökkentési projektek részletszabályainak megvitatása is.

Az országok képviselői az előző, glasgow-i klímacsúcson egyeztek meg abban, hogy annak érdekében, hogy tartani lehessen a Párizsi Egyezményben megfogalmazott 1,5°C-os hőmérsékleti célt, egy új kibocsátás-csökkentési munkaprogramot dolgoznak ki, amelynek segítségével 2030-ig növelni lehet az ambíciót. Ennek részleteiről most előszőr egyeztettek a felek szakmai szinten, igen komoly vitákba is bonyolódva. Amiatt, hogy ez a munkaprogram fejlett és fejlődő országra egyaránt vonatkozna, a fejlődő országok igyekeztek lassítani a tárgyalások menetét, illetve engedményeket kicsikarni a fejlett országoktól az alkalmazkodás, illetve a finanszírozás és technológia-transzfer területein. Ezen felül a fejlett országok az EU és tagállamai vezetésével egy kisebb fajta csapdahelyzetbe is navigálták magukat, mivel az eddigiekben mindig a legújabb tudományos eredményekre hivatkozva próbálták magasabb ambíciószintre ösztökélni az országokat, azonban most ezt a kártyát leginkább a fejlődő országok játszották ki. Ugyanis az ENSZ klímaváltozási tudományos testületének, az IPCC-nek az egyik legújabb jelentésében részletesen foglalkozott a globális „karbon-büdzsé” kérdésével is.

A globális „karbon-büdzsé” fogalma arra utal, hogy mennyi üvegházhatású-gázt van lehetősége még az emberiségnek a légkörbe eregetni úgy, hogy még tartható legyen a 1,5°C-os hőmérsékleti cél. A fejlődő országok álláspontja szerint, mivel a fejlett országok már az 1800-as évek óta eregetik a szén-dioxidot a légkörbe, ezért a fennmaradó büdzséből a fejlődőknek kell arányosan nagyobb szeletet kapniuk. Az EU és a többi fejlett ország természetesen nem teheti meg, hogy elvitassa a tudományos eredményeket, ha már eddig pont az IPCC jelentéseire alapozták a kijelentéseiket, így nehéz lesz a témát lesöpörniük az asztalról a következő egyeztetések során.

Hasonló a helyzet az országok vállalásait illetően is, mivel azok jelenleg összesítve nem elegendőek a 1,5°C-os cél eléréséhez, így fontos lenne ambiciózusabb vállalásokat tennie minden országnak a novemberi egyiptomi klímacsúcsot megelőzően. A fejlődő országok azonban a fenti történelmi felelősségre hivatkozva ezt az ambíciónövelést alapvetően a fejlett országoktól várják. Az EU itt azonban szintén nehéz helyzetben van, mivel nemrég növelte meg a 2030-ra vonatkozó vállalását legalább -40%-ról -55%-ra[1] – jelenleg is zajlanak a csomag részletszabályainak tárgyalásai – ezért kérdéses, hogy az EU és tagállamai üres kézzel érkeznek-e a novemberi klímacsúcsra.

Az EU és a fejlett országok megítélése ezen felül más kérdésekben is problémás jelenleg, mivel, ahogy említettük, már a konferenciát előkészítő tárgyalások során vita kerekedett a fejlett és fejlődő országok között – az utóbbiak szerették volna elérni, hogy a klímaváltozás negatív hatásai miatt keletkezett veszteségek és károk finanszírozásának témáját vegyék a konferencia napirendjére. A fejlett országok viszont attól tartva, hogy ez mindenféle kártérítési pereket indíthatna ellenük, igyekeztek inkább a már meglévő nemzetközi zöld pénzügyi szervezetek, mint az Alkalmazkodási Alap, vagy a Zöld Klímaalap munkáján keresztül kezelni a kérdést. Az egyeztetések végén azonban részben a fejlődő országok akarata érvényesült, mivel a témával a novemberi egyiptomi klímacsúcson valószínűleg foglalkozni fognak az országok.

A pénzügyeket tekintve pedig szintén nehéz egyeztetésekre számíthatunk a következő hónapokban, mivel a 2020-2025 között hatályos évi 100 milliárd dolláros klímafinanszírozási cél felülvizsgálata és egy új cél meghatározása is zajlik. A fejlődő országok ennél még komolyabb forrásokra számítanak, ezek, illetve a technológiatranszfer meglétéhez kötik a kibocsátás-csökkentési vállalásaik teljesítését, nem is beszélve bármilyen ambíciószint növeléséről.

A fenti nehézségek mellett szinte felüdülésnek számítottak a nemzetközi kibocsátás-csökkentési projektek részletszabályaival foglalkozó tárgyalások, mivel ahhoz képest, hogy korábban itt voltak a legnagyobb viták, a mostani ülésszak levezető elnökei szó szerint unalmasnak találták az egyeztetéseket a jó értelemben, azaz a tárgyalások simán haladtak. Bár még néhány kérdésben további munka várható az ősz során, alapvetően úgy tűnik, hogy novemberben sikerül majd tető alá hozni a megállapodást a témában, és hamarosan megindulhatnak a nemzetközi kibocsátás-csökkentési projektek.

Arra való tekintettel, hogy a novemberi konferenciát Egyiptomban rendezik meg, igen nagy nyomás várható az egyiptomi elnökségen az afrikai országok részéről, hogy komoly eredményeket érjenek el a finanszírozás, alkalmazkodás, mezőgazdaság témáiban, míg a fejlett országok a kibocsátás-csökkentés terén várnak számottevő előrelépést. Összességében úgy értékelhetjük az ülésszakot, hogy megmutatta mely témákban kell még a különféle érdekeket közelebb hoznia az egyiptomi elnökségnek. Valamint rámutatott arra is, hogy az EU-nak és tagállamainak több korábbi álláspontját felül kell vizsgálnia a veszteségekkel és károkkal, valamint a finanszírozással kapcsolatban, illetve új szövetségeseket kell találni, annak érdekében, hogy sikeresnek mondhassuk a novemberi klímacsúcsot. A Green Policy Center szakértői folyamatosan támogatni fogják az EU soros elnökségét július elsejével átvevő Csehországot a fenti ENSZ keretében zajló nemzetközi kihívások kezelésében.

[1] 1990-hez képest 2030-ig. A 40%-os cél még nem tartalmazta az erdők által megkötött széndioxidot, az 55%-os cél viszont már igen.