Az EU új Fit for 55 klímacsomagja – várakozások a közép-kelet-európai régiónak
06.20.2021
Szerző: Tibor Schaffhauser

Az Európai Tanács a legutóbbi ülésén megerősítette a Bizottsághoz intézett korábbi felhívását, miszerint dolgozzon ki egy jogszabálycsomagot az Unió új éghajlatvédelmi törekvéseinek elérése érdekében. Ez a munka már régebben megkezdődött a „Fit for 55” csomag előkészítésével. A Green Policy Centerben megvizsgáltuk, mit fog tartalmazni ez az új bizottsági csomag, és mit jelenthet a közép-kelet-európai országok számára.


Mint fent említettük, az Európai Tanács legutóbbi következtetései sürgették az Európai Bizottságot, hogy „gyorsan terjessze elő jogalkotási csomagját”, támogatva az Európai Unió új, 2030-as legalább 55%-os üvegházhatásúgáz-kibocsátási csökkentési céljának elérését, amelyet a Tanács a Bizottság javaslatainak benyújtása után felül fog vizsgálni. De miért van most szükség erre az új éghajlatváltozási jogszabálycsomagra? Ennek megértéséhez vissza kell lépnünk néhány lépést, és be kell pillantanunk a közelmúlt nemzetközi és európai klímapolitika fejleményeibe.

A 2015-ös párizsi klímakonferencia előtt a globális közösséget arra kérték, hogy minden ország nyújtsa be nemzeti szinten meghatározott hozzájárulását (Nationally Determined Contributions – NDC), bemutatva 2030-as céljaikat. Az EU ezzel összhangban benyújtotta az – akkoriban – ambiciózus, legalább 40% -os üvegházhatású gázkibocsátás-csökkentési vállalásait. A Párizsi Megállapodásban az országok megegyeztek abban, hogy a globális átlaghőmérséklet emelkedését jóval 2°C alatt tartják az iparosodás előtti szinthez képest, és erőfeszítéseket tesznek az átlaghőmérséklet-emelkedés 1,5°C-ra történő korlátozására. A megállapodás arra is felhívja a globális közösséget, hogy e század második felére váljon klímasemlegessé. Az Éghajlatváltozási Kormányközi Testület (Intergovernmental Panel on Climate Change – IPCC) közismert 1,5°C-os különjelentése azonban azt javasolta, hogy az éghajlatváltozás kezelhetősége érdekében magasabb ambícióra és gyorsabb fellépésre van szükség. Ezért az új Von der Leyen-Bizottság a klímasemlegességet és az EU éghajlati ambícióit tűzte zászlajára.

A Fit for 55 csomagot azonban nem úgy késztették elő, mint ahogy általában a nemzeti jogszabályokat szokták; hatásvizsgálatokkal és elemzésekkel kezdve, hanem ebben az esetben a célokat tűzték ki először. Ez a megközelítés „egy ugrásnak tűnik a vakvilágba”, ahogy hazánk energia-, klímapolitikáért és körforgásos gazdaságért felelős államtitkára, Steiner Attila fogalmazott egy nemrégiben készült interjúban. A Bizottság 2020 októberében már bemutatta a Fit for 55 csomagra vonatkozó terveit, amikor még nem volt politikai megállapodás az új uniós klímaambíció szintjéről. Emlékezhetünk arra, hogy az Európai Parlament pedig még magasabb ambíciószintet kért (legalább 60%-ost), míg Bulgária, Csehország, Magyarország, Lengyelország, Szlovákia és Románia együtt írtak egy levelet, amelyben először tagállami szintű hatásvizsgálatot kértek a Bizottság részéről. Ezután az Európai Tanács 2020. december 10–11-i ülésén hivatalosan meghozták az EU klímaambíciójának legalább 55%-ra emeléséről szóló politikai döntést, ezért is utaltak erre a legutóbbi tanácsi következtetésekben.

A 2020 decemberi következtetések szövege már lefektette az alapját néhány későbbi nehéz tárgyalásnak a Fit for 55 csomagról. Lengyelország a tárgyalások során garanciákat követelt a szövegben gazdaságának védelme érdekében, amelyeket végül a végleges dokumentumban sikerült is biztosítania. Ezenkívül az új 55%-os ambíciószint „nettó” cél, ami azt jelenti, hogy a korábbi, legalább 40%-os „bruttó” célkitűzéshez képest az üvegházhatást okozó gázok elnyelésre beszámítható az új cél elérésbe. Ez alapvetően azt jelenti, hogy egy tagállam úgyis elérheti a kibocsátás-csökkentési céljait, hogy a szén-dioxid elnyeléseket növeli, miközben a kibocsátásokat nem csökkenti. A szöveg tág teret biztosít annak az értelmezésére is, hogy az egyes tagállamoknak hogyan kell hozzájárulniuk a közös uniós cél eléréséhez, mind a kibocsátáscsökkentés, mind az alkalmazott technológiák tekintetében.

Ennek alapján komoly vitákra számíthatunk, amikor a Fit for 55 csomag 12 jogszabályának különböző elemeiről tárgyalunk. A következő részben áttekintjük a csomag egyes részeit és néhány lehetséges következményét a közép-kelet-európai régióra.

Egyes témák kevés politikai vitát eredményezhetnek, mint például a környezetbarát tervezésről szóló Ecodesign irányelv felülvizsgálata, a körkörös elektronikai termékek bevezetése, az üvegházhatású gázok kibocsátásának és a földhasználatból, földhasználat-változásból és erdészetből (LULUCF) való elnyeléséről szóló rendelet felülvizsgálata vagy az importált fogyasztási cikkek karbonintenzitását ellensúlyozó mechanizmus (CBAM) bevezetése. Míg a LULUCF hozzájárulhat a magasabb uniós célok eléréséhez, a CBAM új forrásokat hozhat az EU éghajlatváltozással kapcsolatos intézkedéseihez – feltéve, hogy az EU-nak sikerül a végső mechanizmust a WTO szabályaival összhangba hoznia. Megjegyezhetjük azonban, hogy míg a közép- és kelet-európai tagállamok továbbra is zöldítik energiaszektorukat, „szénszivárgás” figyelhető meg, mivel egyre több és több piszkos energiát importálnak az EU-n kívülről is. A CBAM ennek véget vetne, ezért érdekes lesz látni, hogy a közép-kelet-európai tagállamok hogyan reagálnak a mechanizmusra a részletek ismeretében. Természetesen vitathatnánk, hogy az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének (EU ETS) kiterjesztése a szomszédos országokra ennél értelmesebb intézkedés lenne, de ez a téma önálló cikket kíván.

Más jogszabályok heves politikai vitákat eredményezhetnek, például az EU kibocsátáskereskedelmi rendszerének (EU ETS) és az erőfeszítések megosztásáról szóló rendelet (ESR) felülvizsgálata. E kettő esetében új nemzeti célokról kell tárgyalni, és arról is dönteni kell, hogy az EU ETS-be új ágazatokat (például épületeket vagy közlekedést) is szükséges-e bevonni. A viták alapjául szolgáló kihívások magját már a 2020. decemberi tanácsi következtetésekben elvetették, mivel a dokumentum szerint a célokat „a lehető legköltséghatékonyabb módon” kell teljesíteni, miközben „figyelembe kell venni a méltányosság és a szolidaritás szempontjait”, „a tagállamok eltérő kiindulópontjait és specifikus nemzeti körülményeit, valamint kibocsátás-csökkentési lehetőségeit”. A kelet-közép-európai régióban a kibocsátáscsökkentés költséghatékonyabb módon érhető el, mint az EU legfejlettebb részein, azonban ezek a tagállamok gyakran azzal érvelnek, hogy a régió már komoly kibocsátáscsökkentést hajtott végre, míg néhány ambiciózusabb nyugati tagállam nem ért el ilyen eredményeket, miközben ehhez megfelelő anyagi lehetőségekkel is rendelkeznek. A közép- és kelet-európai tagállamok azt is állítják, hogy „pénzügyi szivárgás van” tőlük nyugati irányba, mivel véleményük szerint strukturális probléma merül fel a források felosztásának rendszerével. Ezért mindenképpen vitákra számíthatunk, amikor a modernizációs és innovációs alapok új pénzügyi kereteit tárgyalják.

A csomag az energiahatékonyságra és a megújuló energiára vonatkozó célok felülvizsgálatát is tervezi. Előbbi segítené csökkenteni a kibocsátásokat, és közben még pénzt is takaríthat meg a fogyasztók számára. Mivel a közép-kelet-európai régióban sok olyan fogyasztó él, akik küzdenek otthonuk megfelelő fűtésével vagy áramellátásával, a szükséges pénzeszközök biztosítása mellett könnyebb lenne elfogadniuk a régió tagállamainak az energiahatékonysági intézkedéseket. A megújuló energia célok tekintetében azonban nehezebb megbeszélésekre lehet számítani. Egy nemrégiben készült tanulmány szerint Bulgáriának, Csehországnak, Lengyelországnak és Romániának meg kell erősítenie a nemzeti energia- és klímaterveikben szereplő megújuló célokat annak érdekében, hogy az EU elérje az új, legalább 55% -os csökkentési céljait, míg a magyar célszámokat az Európai Bizottság kérdőjelezi meg. A közép-kelet-európai tagállamok időközben folyamatosan azzal érvelnek, hogy a villamosenergia árát megfizethető szinten kell tartani a fogyasztók számára, és a tagállamoknak képesnek kell lenniük dönteni a saját energiamixükről. E tekintetben a Visegrádi Négyek közül Magyarország útja a legkönnyebb, mivel csak egy széntüzelésű erőmű működik (és ennek a fokozatos bezárása is megkezdődött már), míg a régió többi részénél az energetikai átmenet sokkal nagyobb akadályt fog jelenteni az országoknak. Ebben a tekintetben Lengyelország mindig elsőként hívja fel a figyelmet az érintett iparágak megfelelő támogatásának, valamint az igazságos és tisztességes átmenetének szükségességére.

Ezzel eljutottunk a Fit for 55 csomag újabb jogszabályához: a földgáz körüli kérdésekhez. Emlékezhetünk arra, amikor 10, főleg a közép-kelet-európai tagállam megvétózta az EU zöld taxonómiájának felhatalmazáson alapuló jogi aktusait, mivel a tervezetben a földgázt nem jelölték meg átmeneti üzemanyagként. Az energiaminiszterek legutóbbi, június 11-ei tanácsülése során pedig hasonló vitáknak lehettünk tanúi, mikor a régió országai a földgázt próbálták az EU jövőbeli hidrogén-tervei között tartani, illetve a jövőbeni földgázberuházásokat fenntartani. Ez mutatja, hogy mennyire fontos a földgáz szerepe a régió számára, ezért további heves vitákra számíthatunk a jövőbeli szerepéről az EU új éghajlati céljainak teljesítése során. A technológiai semlegesség elve alapján hasonló megközelítés látható az atomenergia vonatkozásában a régió tagállamainak részéről.

Végül fontos megemlíteni az új személygépkocsik és az új könnyű haszongépjárművek CO2-kibocsátási normáinak meghatározásáról szóló rendelet felülvizsgálatát is. A közép-kelet-európai régió számos országának ez a téma is magas szintű kérdés, de két különböző szempontból. Az autóipar fontos szektor a régióban, amely a GDP nagy részét és jelentős számú munkahelyet biztosít az országokban. A belső égésű motoros autók fokozatos megszüntetésével kevesebb munkahelyre lesz azonban az autóiparban szükség, mivel az elektromos autóknak kevesebb az alkatrészük, mint a hagyományos társaiknak. Ami a másik szempontot illeti – miközben ez a csomag új járművekről szól – fontos lesz a közép- és kelet-európai régiónak tudnia, hogy mikor lesznek a belső égésű motoros autók kivezetve az EU-ban. Mivel a régió nagyszámú használt autót importál Nyugat-Európából, és a fogyasztóknak még nincs pénzük a drágább elektromos autók megvásárlására, a fokozatos megszüntetés társadalmi következményekkel is jár, amelyeket szem előtt kell tartani a szolidaritás elvének megfelelően.

Mint fent látható, a Fit for 55 csomag számos érdekes és heves politikai vitát fog hozni a jövőben, és számíthatunk némi politikai véleménykülönbségre a kelet-közép-európai régió és néhány nyugati tagállam között. Mivel a Bizottság az eredeti júniusi tervei helyett késve, csak júliusban teszi majd közzé a csomagot, a tagállamoknak van még egy kis idejük felkészülni a megbeszélésekre.

Mi, a Green Policy Centernél viszont úgy gondoljuk, hogy a fent felsorolt ​​összes kihívás ellenére a közép-kelet-európai régiónak ezt a csomagot úgy kell tekintenie, mint soha vissza nem térő lehetőséget a köztük és nyugati társaik közötti szakadék megszüntetésére.


A fenti írás eredeti angol nyelvű változata a CEEnergynews oldalán jelent meg.

Kapcsolódó bejegyzések

 

Az Európai Uniós jogban is erősebb védelmet kaphatnak a jövő generációk, és ez zöld szempontból különösen is fontos

Az Európai Uniós jogban is erősebb védelmet kaphatnak a jövő generációk, és ez zöld szempontból különösen is fontos

Fontos alapvetés, hogy nem elég csak minél több gyermek megszületését politikai céllá tenni, azzal is ugyanennyire kellene törődni, hogy milyen életfeltételeket biztosítunk az utánunk következő nemzedékek számára. A világban ma zajló környezeti folyamatok viszont nem abba az irányba mutatnak, hogy „jó dolog” lenne mostanában megszületni. Az Európai Unióban egy közelmúltban indult kezdeményezés azt szeretné elérni, ha jogilag kötelező módon vegyék figyelembe a döntések jövő nemzedékekre gyakorolt hatásait. A területnek önálló biztosa is lesz az új Bizottságban. De hogy ki-mit ért a generációk közötti igazságosságon és hogyan jut érvényre ez a szempont a jogalkotásban az még nem teljesen világos.

COP29 – A klímakonferencia, ahonnan minden fél elégedetlenül távozott

COP29 – A klímakonferencia, ahonnan minden fél elégedetlenül távozott

Nemrég ért véget az ENSZ legutóbbi éves klímakonferenciája Bakuban, ahová a fejlődő országok új pénzügyi források, míg a fejlett országok megerősített kibocsátás-csökkentési lépések biztosítása érdekében érkeztek, azonban az öböl-menti országokat kivéve végül mindannyian csalódva kellett, hogy távozzanak. Mi is történt Azerbajdzsánban és mik a jövőre vonatkozó jelentőségei a konferenciának?

Az idei klímacsúcs legnagyobb kérdése: ki fizesse a klímaváltozás kezelésének költségeit?

Az idei klímacsúcs legnagyobb kérdése: ki fizesse a klímaváltozás kezelésének költségeit?

Jövő héten kezdődik a soron következő ENSZ klímakonferencia Bakuban, ahova az EU delegációja a magyar soros elnökség vezetésével érkezik meg. Az idei konferenciának a delegációk kiemelt elvárásokkal indulnak neki, mivel a klímaváltozás elleni fellépés pénzügyi fedezetéről kell megállapodnia az országoknak. Milyen főbb ütközőpontokra és eredményekre számíthatunk a következő két hétben?